Projektmenedzsment szoftver

SAP Silver Partner

Minden cég működésének kulcsa, hogy kézben tartsuk a dolgokat: hiszen a gördülékeny folyamatok egyenes úton vezetnek a fejlődés hozta siker újabb és újabb mérföldköveihez. Egy projektmenedzsment szoftver a tervezhetőség és az áttekinthetőség záloga lehet: segítségével egyszerűen átláthatjuk vállalatunk működésének folyamatait. Ez azonban csak akkor valósul meg, ha a cég számára leginkább optimális programot választjuk – ami gyakran nem könnyű feladat.

Az Acterra International ERP rendszerek (vállalatirányítási rendszerek) bevezetésével foglalkozik. Tapasztalt szakértőink az Ön vállalatának is segítenek a hatékony projektmenedzsment gyakorlatok kialakításában – alábbi összefoglalónkból pedig közelebbről is megismerkedhet ennek lehetőségeivel.

SAP Silver Partner

Ma már egy vállalat sem lehet versenyképes egy hatékony vállalatirányítási rendszer nélkül. Kérjen cégre szabott ajánlatot rendszerintegráció szolgáltatásunkra még ma!

Projektmenedzsment megoldások cégeknek

Mire jó egy projektmenedzsment szoftver?

Egy projektmenedzsment program számos tekintetben nagy segítséget jelent a vállalati működésben. A gyakorlati példák közül a következőket emelnénk ki:

Projektek megtervezése – a projektmenedzser számára lényeges, hogy legyen egy felület, ahol térképszerűen láthatja a tervezett projekteket. Ennek segítségével vizuálisan és szövegesen egyaránt illusztrálhatja a résztvevők számára a tervet, amelyet készített. Így mindenki pontosan átláthatja a projekt legfontosabb dátumait és mérföldköveit.
Feladatok menedzselése – a jobb áttekinthetőség érdekében a feladatok hozzárendelhetők az egyes résztvevőkhöz, valamint határidők és státuszjelentések rendelhetők hozzájuk.

Dokumentumok megosztása és közös munka – akár közvetett, akár közvetlen formában, mindenképp előnyös, ha a munkatársak közösen tudnak dolgozni egy-egy fontos fájlon.

Kommunikáció – minden hozzászólás és plusz információ hasznosabb, ha azokat pontosan az adott részfeladathoz rendelhetjük.

Naptárak és kapcsolatfelvételi adatok megosztása – a projektmenedzsment szoftver egyik legnagyobb előnye, hogy minden résztvevő láthatja, a terv szerint mikor hol fog épp tartani a projekt, és azonnali hozzáférésük van minden olyan személy kontakt információihoz, akikkel időközben hasznos lehet felvenni a kapcsolatot.

Időbeosztás – kulcsfontosságú, hogy pontosan lássuk, mennyi idő áll még rendelkezésre az adott projekt véghezvitelére. Így sokkal könnyebb logikusan beosztani a fennmaradó napokat.

Ezért számít a projektek hatékony menedzselése

A hatékony projektmenedzsment látványosan pozitív hatást gyakorol a cégek működésére – ezzel a kijelentéssel nehéz lenne vitatkozni. Mi mégis hoztunk 5 fontos példát, amely alátámasztja ezt az állítást.

1: Egy projektmenedzsment szoftver növeli a produktivitást és csökkenti a költségeket

Az egyszerűbb munkafolyamatok gyorsabb eredményeket, kevesebb kiadást és rövidebb munkafolyamatokat eredményeznek.

2: Hatékonyabb együttműködés

Az átlátható projektmenedzsment lehetővé teszi, hogy a résztvevő kollégák pontosan tudják: kinek mikor, mi a feladata.

3: Nagyobb elégedettség az ügyfelek/vásárlók részéről

A projektmenedzser feladatai szerteágazóak – de a végcél nem más, mint hogy mindenkit elégedetté tegyen a feladatok kézben tartásával. Ha ez jól sikerül, azt a vállalat ügyfelei vagy vásárlói is egyértelműen érezni fogják.

4: Növekvő teljesítmény

A jól szervezett projektmenedzsment egyben mérhetőséget is jelent – a mérhetőség pedig a fejlődés kulcsa. Egy jól kiválasztott projektmenedzsment szoftver segít abban, hogy átlássuk a gyakorlataink erősségeit és esetleges hibáit, így projektről projektre egyre jobbak lehetünk.

5: Gördülékeny problémamegoldás

Nincs projekt probléma nélkül. Ám megfelelő szervezéssel és követhető folyamatokkal ezek nem állnak a siker útjába, hanem egyszerűen kiküszöbölhetővé válnak.

ERP rendszer vagy projektmenedzsment szoftver?

Érthető, hogy a vállalati szoftverekkel most ismerkedő, vagy váltás előtt álló emberek ismereteiben gyakran áll fenn egy képzavar: az internet számos, egymásnak ellentmondó információja között nem könnyű kiigazodni. Mire essen a választás: ERP rendszer vagy projektmenedzsment szoftver? Esetleg mindkettő?

A válasz ennél kicsit komplexebb. Az ERP program ugyanis egy átfogó megoldás, amely segítségével a cég folyamatait minden területről egyszerűen át lehet látni. Ezek a rendszerek úgynevezett moduláris kialakítással elérhetők, azaz összeválogathatók a szükséges elemek (pl. projektmenedzsment, ellátási láncok kezelése, pénzügyi menedzsment, értékesítés, ügyfélkapcsolatok stb.) – így pontosan az adott vállalat igényeire igazíthatók.
Egy ERP, más néven vállalatirányítási rendszerben általában a következő funkciók érhetők el:

  • Projektmenedzsment
  • Feladatkezelő rendszer
  • Elérhető és szükséges erőforrások tervezése
  • Raktárkezelés
  • Készletgazdálkodás
  • Szerviz
  • Vevőszolgálat
  • Beszerzés: tenderek, ajánlatok értékelése, kiírások kezelése stb.
  • Értékesítés: ajánlatadás, felkeresések, feladatok
  • Gyártás
  • HR, emberi erőforrásokkal tervezés
  • Kontrolling

Egy ERP program tehát mindent – és még sokkal többet – magában foglal, mint egy önmagában álló projektmenedzsment program. Rajtunk áll, hogy cégünk szükségletei alapján melyik megoldás mellett döntünk.

Az SAP Business One projektmenedzsment szoftver előnyei

Mi, az Acterránál az integrált vállalatirányítási megoldásokban hiszünk: ezen belül is az elérhető, cégre szabható opciókat részesítjük előnyben. Ezért ajánljuk ügyfeleinknek az SAP Business One vállalatirányítási rendszert, amely bármely vállalatméret számára ideális, moduláris felépítésének köszönhetően pedig egyszerűen igazodni tud az egyéni igényekhez.
Jól felépített ERP rendszerként az SAP Business One remek megoldás, ha az ideális projektmenedzsment szoftver megtalálása a célunk. A rendszer projektmenedzsment modulja ugyanis praktikus felépítésű, egyszerűen kezelhető és megbízható.

Egy kis betekintés

A modul segítségével egy helyen követhetők az adott projekthez kapcsolódó tevékenységek, erőforrások, bizonylatok és tranzakciók. Amellett, hogy pontosan monitorozhatjuk a folyamatok előrehaladását, a költségekre is pontosan rálátunk, és beszámolókat is néhány kattintással készíthetünk. A projektek szintekre és részfeladatokra bonthatók, amelyek így egy jól átlátható hierarchia struktúrát alkotnak. A modulban mindent a megfelelő helyen tárolhat, legyen szó akár gyártási rendelésekről, dokumentumokról, nyitott problémákról vagy tevékenységekről.

Projektmenedzsment szoftver megoldások, cége igényeire szabva

Tapasztalt tanácsadóink az Ön cége számára is megtalálják a leginkább optimális és fenntartható projektmenedzsment alternatívát. Akár teljeskörű felhőalapú vállalatirányítási rendszerek építéséről van szó, akár alacsonyabb költségekkel járó megoldást keres valaki kis-vagy középvállalkozása számára, örömmel állunk rendelkezésére.

Gy.I.K.

Milyen szoftverek érhetők el az Acterránál?

Az Acterra International elsődlegesen az SAP vállalatirányítási szoftvercsomagjaival dolgozik, amelyeket ajánlatkérést követően cégére szabunk. Kezdő és mikrovállalkozások számára elérhető egy úgynevezett SAP starter pack, emellett az SAP Hana, SAP Fiori és az integrált, minden vállalkozás igényeit kielégítő SAP Business One szoftvercsomag érhető el.

Van lehetőség egyedi szoftver fejlesztésre?

Habár alapvetően az SAP-val dolgozunk, nem korlátozzuk magunkat kizárólag erre. Volt már rá példa, hogy az ügyfél egyedi igényének megfelelően egyedi szoftvert fejlesztettünk. Erre a továbbiakban is nyitottak vagyunk, amennyiben úgy látjuk, hogy a már meglévő csomag nem képes a vállalat igényeit kielégíteni.

Hogyan zajlik az együttműködés?

Az első lépés egy ajánlatkérés, ami után felvesszük Önnel a kapcsolatot. Felmérjük cége munkafolyamatait és igényeit és ez alapján összeállítunk egy olyan szoftvercsomagot, amely a hatékonyabbá teheti a mindennapi munkát és feladatvégzést vállalatánál. Amennyiben leendő ügyfelünk elfogadja ezt a tervet, az Acterra szakemberei be is vezetik az új programokat cégénél.

A bevezetést követően sem hagyjuk magára ügyfeleinket, a háttérből felelünk a folyamatos karbantartásért és frissítésekért, valamint az esetlegesen felmerülő hibák elhárításáért. Mindemellett díjmentesen SAP tanácsadást is nyújtunk bizonytalan jelenlegi és leendő ügyfeleink számára.

Zsila Zsolt - Acterra

Zsila Zsolt

Tanácsadó

Érdeklődik vállalatirányítási megoldásaink iránt?

Ismerje meg szolgáltatásainkat egy ingyenes konzultáció során!

Kapcsolódó szolgáltatásaink

PPS ONE

SAP BUSINESS ONE

SAP STARTER PACKAGE